Volt egyszer egy nő, aki mindig erős volt. Vagy legalábbis annak mutatta magát. Minden reggel korán kelt, hogy másokról gondoskodjon — a családról, a munkáról, a házról, a határidőkről. Egy pillanatra sem állt meg. Nem volt idő rá. Ő volt az, akire mindig lehetett számítani.   Csak épp saját magára nem maradt semmi.   Nem volt pihenő, nem volt csend, nem volt megállás. Ha valaki rákérdezett, hogy "Nem vagy fáradt?", csak legyintett: – Ugyan, jól vagyok, majd hétvégén kipihene

Volt egyszer egy nő, aki mindig sietett. Reggel munkába rohant, napközben másokat segített, este pedig próbált helytállni otthon – de valahol útközben elveszítette önmagát. Egy nap, miközben a tükörbe nézett, halkan megkérdezte magától: „Mikor volt utoljára, hogy igazán jól éreztem magam a bőrömben?”   Nem jött azonnal válasz. Csak egy érzés – vágy a békére, a könnyedségre, a kapcsolódásra. És akkor talált rá a Magnólia Női Körre. Ott, abban a körben, ahol más nők is ott volt

Minden nő történetében van egy pont, amikor újra kapcsolódni szeretne – önmagához és másokhoz. Az én történetem is így kezdődött.   Mindig is imádtam közösségben lenni, és nagyon szeretek emberekkel foglalkozni. Olyan szakmai életet is  választottam, ahol az ember van a középpontban. Masszírozok, fejlesztek,  rendezvényeket és oktatásokat szervezek, csoportot vezetek, így mindig is lételemem volt, hogy egy jó csapat tagja legyek.   De a női kör története valójában máshol kezd